Vivien Kozmetika - Szigetszentmiklós

Szeretettel köszöntöm a Vivien kozmetika honlapján!

Gráf Vivien vagyok. 13 éves koromban látogattam el először kozmetikába. Akkor és ott eldöntöttem, hogy én is kozmetikus szeretnék lenni. Megfogott a krémek illata, a légkör, a nyugodt, kellemes hangulat. Ezután már tanulmányaimat tudatosan irányítottam a szépségipar felé. A kozmetikus képzést két éves nappali tagozaton végeztem el, a gyakorlatot a szakma egyik legjobbjánál, Sütő Évánál sajátíthattam el, ahol magas szintű, professzionális képzést kaptam. A sikeres vizsga után megnyitottam saját üzletemet Szigetszentmiklóson. Szeretem a hivatásom. Számomra fontos az emberi kapcsolat, a pozitív visszajelzés, az, hogy az elégedett vendégek visszatérjenek, nyugodt szívvel ajánljanak másoknak. 2010-ben nyitott a szigetszentmiklósi kozmetika amiben kabinrendszerben dolgozok, ez azt jelenti, hogy egy kozmetikai ágy van, így egyszerre csak egy vendéggel foglalkozom. Tudom, hogy vendégeim nem csak szépülni jönnek el hozzám, hanem pihenni is. Folyamatosan képzem kozmetikai tudásomat, sminkversenyen is indultam, ahol második helyezést értem el.

Sok szeretettel várok mindenkit kozmetikámban, aki szépülni, fiatalodni, pihenni, regenerálódni szeretne.

 

Az oldalon a kozmetikáról, kozmetikai kezelésekről, kozmetikumokról, 3D műszempilláról, házi praktikákról, csillám tetoválásról és az új műkörmös szolgáltatásunkról is bővebb információkat talál. Kísérje figyelemmel folyamatos akcióinkat, vagy látogasson el hozzánk Szigetszentmiklós központjában, a Jókai utca 33-as szám alatt.